A Toshibáról

A „Toshiba sikertörténet“
Bűvölet, innováció és sok meglepetés

Toshiba Corporation

A történet több mint 100 évvel ezelőtt kezdődött, amikor Japán felébredt Csipkerózsika-álmából és az iparosítás kalandjába vetette magát.

Az elektromosság volt a varázsszó – és 1989-ben az első Japán elektromos világítótesteket gyártó cégből létrejött a Tokyo Electric Company nevű vállalat.

Ezzel körülbelül egyidőben egy másik, erősáramú berendezéseket gyártó japán vállalat, a Shibauro Electric Company is megalakult. 1939-ben egyesült a két cég és létrejött a To kyo Shiba uro Electric Company – egy név, mely világszerte hírnevet szerzett a háztartástechnikában, noha a Toshiba „becenevet“ 1978 előtt nem vezették be hivatalosan.

A 2. Világháborút követően Japán gazdasága rohamosan fejlődött. És vele a társadalom és az ipar is, amerikai modell szerint. Így nem tartott sokáig, míg Japán amerikai termékekre alapozva megépítette első klímakészülékeit, és már az 50-es évek során folyvást újításokkal hívta fel magára a figyelmet.

1961-ben Japán bemutatta a világ első split klímakészülékét, felvéve ezzel az „innovátor“ szerepét. Ezután fontos találmányok következtek, mint például az első forgódugattyús kompresszor (1968) és az első inverter készülék 1981-ben.

A 70-es években a Toshiba egy Európát, Észak-Amerikát és a Közel-Keletet átfogó hálózat sikeres kiépítését követően multinacionális vállalattá vált, sokoldalú produkt portfólióval és a világ minden táján megtalálható gyártó egységekkel.

1978-ban hivatalosan is felvették a Toshiba Corporation nevet, éppen egyidőben az első számítógépek segítségével kifejlesztett kompresszorok bemutatásával.

A Toshiba ma

A Toshiba Corporation ma közel 40 országban 112 telep és leányvállalat tevékenységét ellenőrzi. Az előállított termékek és technológiák széles választéka manapság mindannyiunkra hatással van. A Toshiba cég mégis ragaszkodik gyökereihez, mint előrelátó elektronikai nagyvállalat, mely mindig újabb technológiák kifejlesztésére törekszik.

Új fejezet nyílt a Toshiba Air Conditioning életében, amikor a Toshiba további világot átfogó terjeszkedésének részeként 1999-ben közös vállalatot hoztak létre az amerikai óriással, a Carrierrel, a klímakészülékek eredeti feltalálójával és legnagyobb gyártójával.

Ez egy tiszteletet követelő sikertörténet, mellyel bárki azonosulhat, egy rendkívüli múlt, mely a jövőre nézve is még további meglepetéseket ígér.